Kajak-kenu

Tíz futamgyőzelem, nyolc döntős hely az U23-as és ifi Kajak-kenu vb-n

Tíz futamgyőzelem, nyolc döntős hely az U23-as és ifi Kajak-kenu vb-n

Tíz futamgyőzelmet, nyolc döntős helyezést szereztek az U23-as és ifjúsági kajak-kenuzók a plovdivi korosztályos világbajnokság első napján, amelyen az előfutamok zajlottak le. A középdöntőbe tizenöten evezték be magukat, míg egyetlen kiesője sem volt a Makrai Csaba vezette magyar válogatottnak.

„Tökéletesen elégedett vagyok, ugyanis mindenki a tudása legjavát nyújtotta. Remekül felkészültek az egységek, úgy vélem, ezt már most sikerült bebizonyítaniuk. Bízom benne, hogy már pénteken több érmes helyezést szerez az alakulat” - vélekedik az utánpótlás szövetségi kapitány.

A csapat első futamgyőzelmét a női ifjúsági kajak négyes (Szellák Szabina, Biben Karina, Gazsó Alida Dóra, Kőhalmi Emese) szerezte meg magabiztosan, de az ifjúságiak között elsőként ért célba Kós Benedek (K1-1000 méter), Erdélyi Tamás és Őry Erős Zsombor(K2-1000 méter), Nagy Bianka (C1-200 méter), Gazsó Dóra Alida (K1-200 méter), valamint Nagy Bianka és Molnár Csenge(C2-200 méter) is.

Az U23-asok versenyében a felnőtt Európa- és világbajnok Takács Tamara (K1-1000 méter),  Kolesszár Mátyás és Németh Viktor Máté (K2-1000 méter), Raczkó Fruzsina, Szabó Ágnes, Katrinecz Rita és Malcsiner Eszter (K4-500 méter), illetve Lucz Anna (K1-200 méter) is futamgyőzelmet ünnepelhetett.

 

A nemzetisport.hu cikke nyomán.

KSI logó

Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

KSI logo
Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület
1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.