Kézilabda

Kézilabdázz Szívvel!

Kézilabdázz Szívvel!

KSI-Ócsa Felkészülési Utánpótlás Kézilabda Torna - Leány U9

Kézilabdázz Szívvel!
KSI-Ócsa Felkészülési Utánpótlás Kézilabda Torna

Csenki Györgyné kezdeményezésére 2018. február 17.-én immár a negyedik felkészülési utánpótlás tornára került sor a KSI egyik kézilabda utánpótlás bázisán, az ócsai Halászy Károly Általános Iskolában.

A fiú- és leánytornák 2018 januárjában kezdődtek, a fiúcsapatok 2018. január 27.-én és február 10.-én, a lányegyüttesek január 20.-án és február 17.-én léptek pályára, minegyik alkalommal szépszámú szülői és szurkolói tábor előtt.

A Halászy Károly Általános Iskola tornatermében 2018. február 17.-én a torna megnyitóján az Angyalföldi Sportiskola és Diáksport Egyesület, a budapesti Csanádi KSI SE, a Dunavarsányi TE és a házigada KSI SE leánycsapatait köszöntötte Csenki Györgyné Zsuzsa néni. Beszédében kiemelte, hogy elsősorban a játék megszerettetése és a kézilabdázás alapjainak megtanításának felelősségteljes feladata hárul ennek a korcsoportnak az edzőire. A szülőket külön köszöntötte Zsuzsa néni, és hangsúlyozta, hogy ők azok, akiknek segítségével a gyerekek eljuthatnak a tornákra, és a bajnoki mérkőzésekre, és ők azok, akik a hosszú távú sportolást lehetővé teszik gyermekeik számára jó szóval, és ha szükséges, olykor kellő szigorral is.          

A szombati leánytornán a négy gárda 2x15 perces mérkőzéseit Lődörné Varga Ibolya sporttársnő, a Pest Megyei Kézilabda Szövetség játékvezetője irányította.

Végeredményt nem hirdettünk, az ünnepélyes díjátadásra felsorakozott csapatok Elismerő oklevelet és Kupát vehettek át, a csapattagoknak aranyérmmel, és névre szóló Emléklappal kedveskedett a KSI SE Kézilabda Szakosztály.

Köszönjük a Pest Megyei Kézilabda Szövetség vezetőinek, Hargitai Gábor főtitkár úrnak és Bába Sándor UP Bizottság vezetőnek, akik a PMKSZ ajándékcsomagjával lepték meg a résztvevőket.

A torna technikai lebonyolításában az ócsai kézilabda csapat tagjai – Egri Borbála, Kelemen Kadosa, Kulcsár-Tasi Milán, Sós Frigyes Elemér, Takács Nimród – a tornaterem átrendezésében, a csapatok fogadásában, a szurkolók tájékoztatásában, a jegyzőkönyvek kitöltésében, az eredményjelző tábla kezelésében, a játékidő mérésében vállaltak feladatot. Ők segítettek a díjátadáskor is, hogy a torna valamennyi résztvevője átvehesse jól megérdemelt jutalmát.

Egri Borbála és a fiúk mellett köszönjük az ócsai szülők és Kovácsné Kovácsi Beáta asszonynak, a Halászy Károly Általános Iskola igazgatójának, valamint munkatársainak hathatós közreműködését a torna sikeres megrendezésében.   

A sportszerű mérkőzésekhez gratulálunk valamennyi résztvevőnek! Eredményes játékot kívánunk a Gyermekbajnoki és a Játékprogram mérkőzéseihez!

      

KSI-Ócsa Leány U9-es Felkészülési Utánpótlás Kézilabda Torna eredményei
Ócsa - Halászy Károly Általános Iskola, 2018. február 17. (szombat)

10:00 óra: Csanádi KSI SE - Dunavarsányi TE 25-17 (12-11)

10:40 óra: KSI SE - ASI DSE 6-22 (4-12)

11:20 óra: KSI SE - Csanádi KSI SE 11-21 (10-7)

12:00 óra: ASI DSE - Dunavarsányi TE 26-9 (13-4)

12:40 óra: Csanádi KSI SE - ASI DSE 0-5 (0-3)

13:20 óra: Dunavarsányi TE - KSI SE 15-7 (5-2)

 

Résztvevő gyerekek és edzőik:
Angyalföldi Sportiskola és Diáksport Egyesület
: Balla Boglárka, Bihari Barbara, Bihari Bianka, Budai Jázmin, Csiri Emese, Duhony Fanni, Farkas Larina, Gint Boróka, Höffler Antónia, Lippai Lara, Miskolczi Tünde, Molnár Ágnes, Pap-Kovács Fruzsina, Pasztorek Noémi, Sirina Ligyija Nyikolajevna, Varga Léna, Varga Vivien
Edző: Csík Krisztina

Csanádi KSI SE: Lelkes Zita, Molnár Dóra, Németh Petra, Patkás Emma, Sávai Panka, Simon Dalma, Szertaridisz Fotini, Szertaridisz Neríná, Utasi Viktória, Varró Dorka, Wassel Viktória
Edző: Csönge Béla

Dunavarsányi TE: Bauda Réka, Dragonya Lilien Emma, Gulyás Imola, Gulyás Panna, Kerekes Alexa, Kiss Eszter, Kiss Nikolett, Nádai Dorottya Rita, Nagy Flóra Éva, Nyárasdi Kitti Zoé, Nyárasdi Lili Alexandra, Ónodi Regina Lilla, Torma Krisztina
Edző: Paulné Simon Brigitta

KSI SE: Adouni Jázmin Panna, Bereczky Szonja Erika, Berényi Réka, Csóka Laura Anna, Dosan Katalin, Forrás Míra Viktória, Gödör Jázmin, Oláh Liza, Peer Tünde, Sirály Fanni, Tene Alíz Viktória, Zsákai Csilla, Zsákai Gyöngyi
Edző: Csenki Györgyné, Brinzay Margit

 

***

A hat tornából álló sorozat záró mérkőzéseire júniusban kerül sor, mert a gyerekek a hamarosan folytatódó MKSZ Gyermekkézilabda, illetve a kezdődő MKSZ Játékprogramjának korcsoportos mérkőzésein szerepelnek, amihez sok-sok sikert kíván a KSI SE Kézilabda Szakosztály.

 

Helyszín: Ócsa, Halászy Károly Általános Iskola (2364 Ócsa, Bajcsy-Zsilinszky út 52.)
Időpontok:
1. torna: 2018. január 20. (szombat) – Leány U9
2. torna: 2018. január 27. (szombat) – Fiú U9
3. torna: 2018. február 10. (szombat) – Fiú U9
4. torna: 2018. február 17. (szombat) – Leány U9
5. torna: 2018. június 09. (szombat) – Fiú U9
6. torna: 2018. június 10. (vasárnap) – Leány U9

 

 

KSI logó

Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

KSI logo
Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület
1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.