Kajak-kenu

KSI-sek a szegedi U23-as és ifi vb-re készülő keretben

KSI-sek a szegedi U23-as és ifi vb-re készülő keretben

Az MKKSZ elöksége elfogadta a hazai U23-as és ifjúsági vb-n szereplő magyar csapat névsorát; a szövetségi kapitányok a lehető legerősebb keretet állították össze, amelyben ott van az olimpiai ezüstérmes Varga Ádám is.

A júniusi Európa-bajnokságon 10 arany-, 4 ezüst- és 2 bronzéremmel Magyarország nyerte az éremtáblázatot. Érdekesség, hogy az Eb-hez képest a vb-program bővült, hiszen a mix páros mellett, most először ötezer méteres döntők is lesznek – írja a kajakkenusport.hu.

 

Az U23-as kajakosoknál vitán felül ki lehet jelenteni, hogy a lehető legeredményesebb csapat állt össze, hét vb-indulót vonultatnak fel Szegeden, közülük is a legnagyobb név az olimpiai ezüstérmes Varga Ádám. A belgrádi U23-as Európa-bajnokságon Rumi Gergő egyedüliként képviselte a szakágból Magyarországot, ám Maty-éren alaposan megerősített keret áll rajthoz, mások mellett ott lesz az olimpikon és világbajnok Adolf Balázs is.

Az U23-as vb-keret:
Férfi kajak
K1 500 méter: Varga Ádám (KSI) K1 1000 méter: Varga ÁdámK1 5000 méter: Őry Zsombor

K2 500 méter: Opavszky Márk, Fodor Bence/Kurucz Levente, Balogh Gergely (szétlövés dönt)

K2 1000 méter: Vajda Bence, Szántói-Szabó Tamás, K4 500 méter: Kurucz Levente, Tamási Zsombor, Balogh Gergely, Varga Ádám
 

Női kajak
K1 200 méter: Lucz Anna
K1 500 méter: Rendessy Eszter
K1 1000 méter: Kőhalmi Emese (2021 novemberig KSI)
K1 5000 méter: Kőhalmi Emese
K2 500 méter: Biben Karina, (2021 novemberig KSI) Bakó Olga (2021 novemberig KSI)
K4 500 méter: Fojt Sára (2021 novemberig KSI),  Lucz Anna, Rendessy Eszter, Csikós Zsóka
 

Mix kajak
K2 500 méter: Fojt Sára, Balogh Gergely
 

Férfi kenu
C1 500 méter: Zombori Dominik
C1 1000 méter: Adolf Balázs
C1 5000 méter: Kollár Kristóf
C2 500 méter: Kollár Kristóf, Slihoczki Ádám
C2 1000 méter: Adolf Balázs, Fejes, Dániel/Fodor Nicholas, Besenyei Ádám (szétlövés dönt)
C4 500 méter: Zombori Dominik, Kollár Kristóf, Slihoczki Ádám, Koczkás Dávid
 

Női kenu
C1 200 méter: Nagy Bianka, C1 500 méter: Gönczöl Laura, C1 1000 méter: Bragato Giada, C1 5000 méter: Molnár Csenge, C2 500 méter: Bragato Giada, Nagy Bianka, C4 500 méter: Gönczöl Laura, Seres Fanni, Molnár Csenge, Kulcsár Dorina
 

Mix kenu
C2 500 méter: Gönczöl Laura, Rumi Gergő

 

Az ifjúsági kajakosoknál a legnagyobb különbséget az Eb-hez képest a kontinensviadalt betegség miatt kihagyó Panyik Zsombor visszatérése jelenti, aki tavaly korosztályának legeredményesebb versenyzője volt. A kenusok között pedig a lányok 2021-es sziporkázása után a fiúktól is legalább négy érmet vár ifj. Foltán László szakági szövetségi kapitány.

Az ifjúsági vb-keret:
Fiú kajak
K1 500 méter: Hidvégi Hunor, K1 1000 méter: Panyik Zsombor, K1 5000 méter: Aradi Álmos, K2 500 méter: Ozsgyáni Bence, Keller Gergő,

K2 1000 méter: Szakács Botond(KSI),  Samu Péter, (KSI)

K-4 500 méter: Ozsgyáni Bence, Hidvégi Zalán, Hidvégi Hunor, Keller Gergő
Leány kajak
K1 200 méter: Kiskó Réka (KSI) , K1 500 méter: Kiskó Réka,

K1 1000 méter: Nemes Réka, K1 5000 méter: Nemes Réka, K2 500 méter: Rugonfalvi-Kiss Janka, Szegedi AngelinaK4 500 méter: Kiskó Réka, Szegedi Angelina, Nemes Réka, Rugonfalvi-Kiss Janka,
Mix kajak
K2 500 méter: Tölgyesi Flóra, Kollek Bálint
Fiú kenu
C1 500 méter: Ferencz Bulcsú, C1 1000 méter: Ferencz Bulcsú, C1 5000 méter: Pálla Bálint, C2 500 méter: Molnár Csanád, Juhász István, C2 1000 méter: Molnár Csanád, Juhász István, C4 500 méter: Lugosi Gergely, Szarka Krisztián, Szilágyi Balázs, Uhrin Dávid
Leány kenu
C1 200 méter: Kiss Ágnes, C1 500 méter: Kiss Ágnes, C1 1000 méter: Győre Panna, C1 5000 méter: Zagyvai Borka, C2 500 méter: Kiss Ágnes, Molnár Csepke, C4 500 méter: Szemán Linett, Matkovics Lili Sára (KSI) Győre Panna, Benkucs Kira
Mix kenu
C2 500 méter: Gyányi Levente, Benkucs Kira

 

Forrás: Nemzeti Sport Online -https://m.nemzetisport.hu/utanpotlassport/kajak-kenu-kihirdettek-a-szegedi-u23-as-es-ifi-vb-re-keszulo-keretet-2907949 

KSI logó

Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

KSI logo
Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület
1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.