Kajak-kenu

Varga Ádám szerezte a KSI első olimpiai egyéni ezüstérmét!

Varga Ádám szerezte a KSI első olimpiai egyéni ezüstérmét!

KOPASZ BÁLINT OLIMPIAI BAJNOK, VARGA ÁDÁM EZÜSTÉRMES K-1 1000 MÉTEREN!!!

Új királya van a királyszámnak; Kopasz Bálint olimpiai bajnok lett K-1 1000 méteren ezzel ő lett a szám regnáló olimpiai- , világ, és Európa-bajnoka is egyben. Mögötte a második helyen egy elképesztő hajrá után Varga Ádám ért célba, aki a mezőny legfiatalabb tagjaként állhatott dobogóra. Női K-2 500 méteren Kozák Danuta, Bodonyi Dóra bronzérmes lett, így a magyar csapat három éremmel, valamint további két pontszerző hellyel zárta a keddi napot Tokióban.

Előzetesen is tudni lehetett, hogy brutálisan erős lesz a mezőny a királyszám fináléjában. Többek között az előző olimpián ezüstérmes Josef Dostal, a háromszoros világbajnok Fernando Pimenta, a májusi szegedi Világkupát megnyerő Jacob Schopf, és persze a két magyar,  a mezőnyben a legfiatalabb Varga Ádám és a szám regnáló világ-és Európa-bajnoka Kopasz Bálint is kvalifikálta magát az A-döntőbe. A futam feszültségét alátámasztotta, hogy az első rajtot rögtön visszalőtték, mivel Varga és Dostal is bemozdult. A második indítás már sikeres volt, Kopasz Bálint és Fernando Pimenta rögtön ellépett a többiektől, 250 méternél ők ketten álltak az élen, Varga ekkor még csak ötödik volt. A világ-és Európa-bajnok Kopasz féltávnál már fél hajóval vezetett, miközben Varga Ádám is feljött a harmadik helyre. Az utolsó 250-en Bálint még tovább tudta növelni az előnyét, végül 3:20.643-as idővel, óriási olimpiai rekorddal, megszerezte a magyar kajak-kenu válogatott első olimpiai aranyérmét Tokióban, miközben Varga Ádám, nemcsak, hogy visszaverte a német Schopf támadásait, de a végén Pimentát is megelőzte, ezüstérmet szerezve ezzel! Kettős magyar győzelem, óriási siker, Kopasz Bálint pedig végérvényesen felült a királyszám trónjára! 

"Nagyon erős rajttal indítottam és igazából nem is figyeltem a többieket. - kezdte értékelését az újdonsült olimpiai bajnok. - Csak a saját pályámat figyeltem és igazából tök jó volt előre nézni ebben a baromi erős hátszélben, aminek nagyon örültem. Tavaly is jó formában voltam és mivel fiatal vagyok még, a halasztás sem jelentett hátrányt. Év elején volt egy kis visszaesés a teljesítményemben, de tudtam, hogy ide időzítjük a csúcsformát. Ezt elmondta anya is, én pedig nagyon bíztam a szavaiban. 

Elképesztő érzés, rendkívül felemelő és az elmúlt 15 év, amit beleraktam ebbe, most megtérült.

 Nekem és anyukámnak is ez a legnagyobb boldogság, aki kilenc éves korom óta edz engem és rengeteget segített, hogy most itt legyek! Köszönöm Magyarországnak, a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek és támogatóimnak is." - nyilatkozta Kopasz Bálint, aki elárulta azt is, hogy milyen lemondásokkal járt neki az elmúlt 15 év, és hogy milyen céljai vannak még, most, hogy 53 év után ő az első magyar, aki olimpiai bajnoki címet szerzett K-1 1000 méteren.

 

"Nem jártam el bulizni, nem barátkoztam senkivel, lemondtam a magánéletről, 15 éves korom óta szeretnék barátnőt, de erről is lemondtam csak azért, hogy most itt álljak az aranyéremmel a nyakamban. Elértem már mindent, de mivel későn érő típus vagyok és érzem még magamban az energiát

 szeretnék még három olimpián részt venni."  

 

Varga Ádám a komplett mezőny legfiatalabbjaként szerzett végül ezüstérmet. Az utolsó 200 méteren óriási hajrát indított, igaz ő úgy érezte inkább az ellenfelek fáradtak el.

"Nem igazán nekem volt erőm, szerintem inkább a többiek fogytak el. Az volt bennem, hogy csak csukjam be a szemem a végén és amennyit csak lehet hajtsak ki magamból mindent. Pimentát nem láttam a jobbomon, mert messze volt, Schopf-al küzdöttem, az utolsó kétszáz méteren végig egymás mellett mentünk. Csak arra gondoltam, én rúgjam be előbb a hajót. Már a harmadik helyet is aláírtam volna előre, nagyon furcsa kimondani, hogy olimpiai ezüstérmes vagyok, úgy hogy 

az első két helyen magyar végezett egy olyan számban, ahol régóta nem volt világklasszisunk. Most úgy tűnik, hogy van kettő is!"

nyilatkozta az olimpiai-ezüstérmes kajakos.

 

OLIMPIAI BRONZÉRMES KOZÁK DANUTA, BODONYI DÓRA NŐI K-2 500 MÉTEREN, CSIPES TAMARA, MEDVECZKY ERIKA NEGYEDIK

Kozák Danuta címvédőként az ötös pályára került Bodonyi Dórával, míg a Csipes Tamara, Medveczky Erika-egység a hármasról indulhatott. A két magyar hajó között az új-zélandi páros Lisa Carrington és Caitlin Regal hajója kapta el a legjobban rajtot és hamar tekintélyes előnyre tettek szert a többiekhez képest. A nyolcas pályán a lengyel egység is erősen kezdett, 250 méternél Kozák Danutáék a harmadik helyen álltak. A táv második felében Danutáék mindent megpróbáltak, miközben a mezőnyben addig megbújó Csipes Tamaraáék is elindítottak egy nagy hajrát. A futamot Carringtonék magabiztosan nyerték, a lengyelek lettek a másodikok, míg a két magyar egység közül Kozákék bronzérmesek, Csipesék pedig negyedikek lettek.

"Bevallom a célbaérkezésnél azt hittem másodikok vagyunk, aztán Dóri mondta, hogy végül harmadikok, így ezt még nem sikerült feldolgoznom. - árulta el közvetlenül a döntő után Kozák Danuta. - 

Kihajtottam magam, viszont a rajtot elrontottuk, illetve korábban sose billegtünk, most igen.

 Új páros vagyunk, nagy reményekkel jöttünk, és amikor kiderül, hogy nem másodikok, hanem harmadikok vagyunk, akkor azért még nem az igazi az öröm." - tette hozzá az ötszörös olimpiai bajnok.

 

Az ötszörös világbajnok Bodonyi Dóra sem tudta leplezni csalódottságát a döntő után.

"Sajnos elrontottuk a rajtot. Amúgy sem rajtolunk jól, de most sikerült alulmúlnunk önmagunkat. A táv második felében már jöttünk fel, de az új-zélandiak nagyon jól bírták, miután a rajtban nagy előnyt szereztek. Az Eb-n másfél másodperccel megvertük a lengyeleket, most ők is előttünk zártak. Egyébként jó páros, minden évben dobogóra állnak"- nyilatkozta Bodonyi Dóra, aki élete első olimpiai döntőjében így is érmet szerzett, de egyelőre ez még nem annyira vigasztalta. - Át kell értékelnem, biztos, hogy idővel szép lesz visszagondolni erre. 

Úgy érzem, hogy a négyesre át tudom majd fordítani ezt magamban, és még éhesebben tudok majd odaállni." 

 

Forrás: https://kajakkenusport.hu/hir/harom-szamban-is-eremert-harcolunk-elo-tudositas Magyar Kajak -kenu Szövetség

KSI logó

Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

KSI logo
Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület
1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.