Kvalifikáció és Diákolimpia
Az utóbbi néhány hétben két fontos dolog is történt szakosztályunk életében. 3 versenyzőnk kvalifikálta magát az Európa Bajnokságra, valamint mindenki szépen helytállt a Diákolimpián.
Lezárult a 2022-ben, Prágában megrendezésre kerülő korosztályos Európa Bajnokságra a kvalifikációs versenysorozat, melyben 8 versenyzőnk vett részt, hogy megpróbálja kiharcolni az indulás jogát. Végül Fodor Amirának (kadet formagyakorlat) Beke Bálintnak (U21 formagyakorlat) és Vaskó Samunak (junior -76 kg) sikerült ezt elérni.
Kvalifikációban második helyen végzett Szabó Marcell (U21 -60 kg) és Kovács Kiara (U21 -50 kg). Rajtuk kívül még Nemes-Kilácskó Maja, Zahuczki Liza, Bene Bianka volt versenyben az EB szereplésért.
November 6-án rendezték meg közel két év után újra a WKF Karate Diákolimpiát, melyre 48 egyesület 484 nevezése érkezett be. A verseny érdekessége volt, hogy az idén - magyar edzők és bírók által - kialakított három szintű versenyrendszerből (kezdő, középhaladó, haladó) kimaradt a kezdő kategória, így mindenki, aki oda tartozott, a középhaladóban volt kénytelen elindulni. Ennek ellenére utánpótlás- és haladó versenyzőink egyaránt remekül szerepeltek, és az érem- és ponttáblán egyaránt a 3. helyen végeztünk 6 arany-, 4 ezüst- és 6 bronzéremmel, valamint 1 negyedik és 3 ötödik hellyel.
Hatalmas gratula mindenkinek :)
Képek forrása: WKF Karate Diákolimpia Facebook oldala