Központ

Zugló Sportjáért Rátonyi Gábor Emlékserleg elismerésben részesült Zsoldos Péter

Zugló Sportjáért Rátonyi Gábor Emlékserleg elismerésben részesült Zsoldos Péter

Pénteken tartották a Sportolók Karácsonyát, ahol Zugló Sportjáért Rátonyi Gábor Emlékserleg elismerésben részesült Zsoldos Péter, a KSI ügyvezető elnöke. 

A Zugló Sportjáért Rátonyi Gábor Emlékserleg elismerés zuglói székhelyű sportegyesületekhez tartozó vagy Zuglóban lakó sportolónak, sporttal foglalkozó szakembernek, sportolói vagy sportot támogató közösségnek – így különösen sportegyesületnek, sportintézménynek, szakosztálynak, csapatnak – adományozható, aki vagy amely világversenyen vagy nemzetközi versenyen érmes helyezést ért el, nemzetközi vagy hazai versenyeken legalább öt éven keresztül kiemelkedő eredményeket ért el, az utánpótlás nevelésében legalább öt éven át kiemelkedő eredményeket elért edző, vagy sportszervező vagy szakember, aki legalább 10 éven át közreműködött a kerület sportfejlesztési terveinek kidolgozásában, a vagy kerületi székhelyű sportegyesületként legalább 10 éven át a versenysportban, az utánpótlás-nevelésben és a szabadidős sport szervezésében, támogatásában kiemelkedő eredményeket ért el.

Borbély Ádám, 14. kerületi képviselő, a KSI elnökségi tagja által került Zsoldos Péter és a KSI felterjesztésre.

Ez a díj elismerés az egész egyesületnek, a sportolóknak, az edzőknek, szakvezetőknek, az iroda dolgozóinak, és a szülőknek is!

KSI logó

Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

KSI logo
Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület
1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.