Öttusa

Csapat-győzelem és kibérelt dobogó egyéniben

Csapat-győzelem és kibérelt dobogó egyéniben

Mindhárom egyéni érem KSI-s öttusázó nyakába került a NU SKIN Felnőtt Országos Öttusa Bajnokság férfi számának eredményhirdetésekor; Kasza Róbert mellé Bereczki Richárd és Regős Gergely (mindannyian KSI SE) is felállhatott a dobogóra!

Az ob-ra rendhagyó módon került sor, a verseny a lovaglással kezdődött – amely máskor a harmadik szám szokott lenni –, utána következett a vívás és a 200 méteres úszás, végül pedig a lövészetekkel megszakított 3200 méteres futás.

A tavaly egyéniben világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Kasza hibátlan lovaglással indította a napot, majd eredményesen vívott, 24 győzelmet aratott és hét asszót vesztett el, azután úszásban is jól teljesített (negyedik helyen végzett), így összesítésben az élen állt a kombinált szám előtt. Ebben magabiztosan őrizte meg pozícióját és fölényesen győzött. A célba érkezéskor ujjaival a hatos számot mutatta, utalva arra, hogy a hatodik egyéni bajnoki aranyát gyűjtötte be. Korábban 2012-ben, majd 2014-től sorozatban ötször bizonyult a legjobbnak.

„Nagyon fáradt vagyok, bár a vége már sima volt – kezdte értékelését az MTI-nek. – Izgultam, mert idén ez volt az első versenyem, sérülés, betegség miatt csak három-négy hete kezdtem el edzeni. Örülök, hogy a technikai a számokra oda tudtam koncentrálni, mert a fizikálisan még messze vagyok a legjobbamtól.”

Bereczki vívásának, Regős pedig remek kombijának köszönhetően állhatott fel a hatszoros egyéni bajnok mellé a dobogóra, az összteljesítménynek köszönhetően pedig magától értetődő volt a KSI SE csapat-győzelme is!

egyéni:
1. Kasza Róbert (KSI SE) 1449 pont
2. Bereczki Richárd (KSI SE) 1417
3. Regős Gergely (KSI SE) 1409
csapat:
1. KSI SE (Kasza Róbert, Bereczki Richárd, Regős Gergely) 4275 pont
2. BHSE (Szép Balázs, Sergio Villamayor, Szabó Illés) 4187
3. Volán Fehérvár (Demeter Bence, Katona Bálint, Farkas Martin) 4174

Egy nappal korábban a nők között is a KSI SE csapata győzött (Földházi Zsófia, Sarcia Borbála, Gulyás Michelle), egyéniben pedig Kovács Sarolta (Volán Fehérvár), Alekszejev Tamara (Alba Öttusa SE) és Chloe Esposito (BHSE) volt a sorrend.

Részletes eredmények ITT!

Forrás: pentathlon.hu, fotó: Buza Virág

KSI logó

Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

KSI logo
Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület
1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.