Öttusa

Értékes helyezések az év első öttusa világkupán

Értékes helyezések az év első öttusa világkupán

Véget ért a magyarok számára az év első világkupája, amit már az új lebonyolítási forma szerint rendeztek meg. Regős Gergely 1469 ponttal a 6., Bereczki Richárd 1466 ponttal a 8. helyen ért célba.

A nők versenyében Gulyás Michelle 1412 ponttal a dobogó második fokára állhatott fel, míg Simon Sarolta 1362 ponttal a hetedik helyen ért célba. A férfiaknál Bőhm Csaba 1481 ponttal ezüstérmes, míg Szép Balázs 1477 ponttal a dobogó harmadik fokára állhatott fel. 

Reggie kissé csalódott a lovaglása és a lövészete miatt, ellenben jó úton halad előre.

„Örülök, mert végre megtört a “kairói átok”, ami már évek óta “sújt” engem. Azonban picit csalódott is vagyok. Egyrészt a lovaglás miatt, amit a saját hibámnak érzek, másrészt a lövészet miatt. Nem éreztem magamon nyomást a kombinált szám előtt, hogy két pozícióra előttem a dobogó, ez jó. Sajnos még mindig fennáll az a hiányosságom, hogy nem tudok megújulni az utolsó körben és a hajrára nem marad erőm. Ezen még sokat kell dolgoznom. Egyelőre az első világkupa dobogóm még várat magára, de jó úton haladok és még nagyon az év elején járunk.”

Ricsi úgy érzi rengeteg van még benne és természetesen örül az értékes 8. helyezésének.

„Először is gratulálni szeretnék minden versenyzőnek, aki ezt a négy napot egyáltalán végig tudta csinálni. Embert próbáló feladat volt, itt az ember egyszer a pokolban van másik pillanatban meg a mennyben, és ez igaz fordítva is. Ha értékelni szeretném magamat nagyon örülök, hogy versenyezhettem és egy értékes 8. helyezést sikerült elérnem. Tudom, hogy rengeteg van még bennem csak meg kell erősítenem magamban, hogy bármire képes vagyok. Így állok a következő versenyekhez, amik előttem vannak. Hajrá Sport! Hajrá ÖTTUSA!”

UIPM World Pentathlon / Nuno Gonçalves

 

Forrás: Magyar Öttusa Szövetség - https://www.pentathlon.hu/2022/03/26/eremeso-es-ertekes-helyezesek-az-ev-elso-vilagkupajan/

KSI logó

Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

KSI logo
Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület
1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.