Fényes érmek az U15-ös Eb-n
Kósa Nóra (KSI) és Birta Botond egyéni diadala mellett a magyar U15-ös csapatok is aranyérmesek a kaunasi korosztályos öttusa Európa-bajnokságon.
Az U15-ös öttusázó reménységek még nem vívnak a világversenyeiken, így a páston nem is remekelhettek a korosztály a litvániai Kaunasban zajló – így négytusa – Európa-bajnokságán, melyen a magyarok minden fennmaradó számban igazán kitettek magukért, és kedden összesen négy aranyérmet érdemeltek ki.
Egyéniben a lányok között Kósa Nóra lett Eb-győztes, miután úszásban és az OCR-pályán is a legjobb volt, és magabiztos előnyéből 12 másodpercet megőrzött a záró, kombinált szám végére is.
Kertai Gréta (KSI ) is közel járt a dobogóhoz, ám végül az előkelő negyedik helyen zárt. Az eredményeknek köszönhetően a Kósa, Kertai, Gyarmati hármas is aranyérmesként végzett.
Bronzérmet szerzett a lány váltó párosa, Gyarmati Míra és Kertai Gréta az U15-ös Európa-bajnokságon. Míra és Gréta második helyet érő akadálypályával kezdték a napot, amit egy negyedik úszással és egy ötödik laser runnal toldottak meg, összesítésben pedig magabiztos harmadik pozíciót szereztek a cseh és az olasz váltó mögött.
Az U19-esek – már öttusa – Eb-je együtt zajlik az U15-ösökével, és a keddi versenynapon az idősebb korosztályt képviselő fiúk is döntőztek. Gyurka Hugó (KSI) a 32. lett.
Forrás: https://www.utanpotlassport.hu/2025/07/29/kosa-nora-birta-botond-u15-u19-eb-ottusa-utanpotlas
