Sportlövészet

Csúcsokat döntögettek a lányok

Csúcsokat döntögettek a lányok

Hétvégén, Szekszárdon rendezte meg a magyar szövetség a Hungarian Open elnevezésű nemzetközi versenyt, amelyen 13 ország válogatottjai mellett a legjobb magyar lövők is lőállásba álltak. A KSI 10 versenyzővel vett részt a legrangosabb hazai eseményen.

 

Pénteken a vegyes páros versenyen Egri Viktória nyíregyházi válogatott társával, Agárdy Vilmossal a második helyen végzett a Rédecsi Anita - Nagy Máté páros mögött. Komáromi Panni UTÉ-s társával, Iszprávnyik Péterrel a negyedik, míg Fábián Sára Tamási Péterrel az ötödik helyen végzett a döntőben.

Szombaton a juniorok alapversenyében magasra emelték a lécet lányaink. Egri Viktória 574 körrel az első, Fábián Sára 569 körrel a második helyen kezdte meg a döntőt, ahol a messziről érkezett két koreai Kim nevű versenyző közül az egyik Vikit megelőzve nyert, míg a másik Sárát megelőzve harmadik lett. A döntőben szerepelt még Forrási Bogi is, aki végül a hetedik helyen szállt ki a döntőből.

Tamási Péter a junior fiúk alapversenyében a legjobb eredményt érte el a moldáv Usanlival együtt, ám a döntő nem sikerült a tervek szerint, végül Péter a hatodik helyen zárt.

Mihalkó Niki jó kezdés után kicsit gyengébben folytatva a hatodik helyen zárta a női döntőt.

Vasárnap ifi és junior versenyzőink is a felnőtt mezőnyben küzdöttek a döntőbe jutásért.

A még ifjúsági korú Komáromi Panni a sportlövészet egyik ikonja, a világbajnok szerb Arunovics mögött 572 körrel a második, míg Egri Viki 570 körrel a negyedik helyen került a döntőbe, ahol Viki nagy tízesekkel a harmadik helyen végzett, míg Panni a hetedik helyig jutott. A magas színvonalú döntő érdekessége, hogy a világbajnok Arunovics mögött a riói paralimpián ötödik Dávid Kriszta végzett.

Fábián Sára szombaton lőtt 569 körös eredménye országos csúcsbeállítás volt. Eddig ezzel az eredménnyel Komáromi Panni tartotta a csúcsot. VB bronzérmesünk pár órát adott ennek a csúcsnak, hiszen a vasárnapi eredménye három körös új országos csúcs, amiért a szövetség különdíjban részesítette.

KSI logó

Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

KSI logo
Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület
1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.