Vízilabda

A fiúk mintáját követnék a lányok a KSI-ben

 

Az Utánpótlássport.hu cikkje a KSI vízilabda szakosztályáról: 

A KSI vízilabda-szakosztálya az utóbbi években a leányutánpótlásban is egyre eredményesebb nevelőmunkát végez.

 

A magyar férfi vízilabdának már számos kiemelkedő játékost nevelő KSI szakosztálya néhány éve a leányszakágban is eredményes munkát végez. 

Az egyesületben a leánypóló elindításának gondolata még 2017 környékén fogalmazódott meg az akkori szakosztályvezető, dr. Szívós István és Horváth János vezetőedző fejében, hiszen a szakemberek azt tapasztalták, hogy a női vízilabda látványos ütemben fejlődik, nem mellesleg egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Az addig a fiúkat edző Nádor Zsombor vállalta a feladatot, hogy először csak tesztjelleggel, de foglalkozni kezd a KSI-ben a kislányokkal, akik így kezdetben a fiúkkal közös tréningeken sajátíthatták el a sportág alapjait. 

„Az első évben a 2006-os születésű fiúk mellett nyolc-kilenc kislányunk volt, és a Százhalombattával együttműködve tudtunk elindulni a Budapest-bajnokságban, melyben magunkat is meglepve, úgy lettünk a 2018/19-es évad második helyezettjei, hogy csak az elsőtől kaptunk ki – kezdi a KSI leányszakágát vezető Nádor Zsombor. – Tulajdonképpen ez volt a próbaévünk, amely olyan jól sikerült, hogy én a fiúról teljesen átjöttem a leányvonalra. Az önálló szakágunk 2019-ben alakult meg, de a koronavírus-járvány nem jött jól, hiszen nemcsak a bajnokság szakadt félbe, hanem a nemzeti sportuszodákba nem hívhattunk, csak már leigazolt gyerekeket, így tehát toboroznunk is nehéz volt. Ennek ellenére

nagyjából négy és fél év alatt oda jutottunk, hogy három edzővel hat bajnokságban indulunk, és több, mint ötven lány vízilabdázik nálunk.

Csapataink már a tehetséggondozótól az ifjúsági korosztályig lefedik az utánpótlás-bajnokságokat, és az idén először szerepelünk ob I/B-ben is. Külön öröm, hogy Lendvai Natasa és Kiss Patrícia személyében a korosztályos válogatottban is sikeres játékosokkal büszkélkedhetünk.” 

A serdülőket a világbajnok Bóta-Tóth Andrea segíti edzőként Forrás: ksipolo.hu

A két említett játékos tagja volt a 2021-ben U15-ös Európa-bajnokságot nyert leányválogatottnak, Lendvai Natasa pedig tavaly az U16-os világbajnok nemzeti korosztályos együttesben is fontos szerepet töltött be. Utóbbi eseményről Kiss Patrícia – aki a háromszoros olimpiai bajnok édesapja, Kiss Gergely odafigyelését is élvezheti – betegség miatt maradt le. Mindkét ígéret kettős igazolással már az ob I-ben is vízilabdázik.  

Tavaly egyébként a KSI gyermekcsapata bronz-, a serdülőgárdája pedig ezüstérmes volt a bajnokságában. A serdülők ebben az évadban veretlenül állnak a pontvadászatukban.  

Nádor Zsombor mellett elhivatott trénerek foglalkoznak a KSI-s lányokkal. Bóta-Tóth Andrea a serdülő-, Bozi Áron a gyermek- és a fiatalabb korosztályokért felel elsősorban. 

A világ- és Európa-bajnok Bóta-Tóth Andrea másfél évvel ezelőtt érkezett a klubhoz, és nagy lelkesedéssel végzi munkáját. 

„A fiúkéhoz hasonlóan nagyon jók a lányok körülményei az egyesületben. A játékosok szeretnek edzeni, kiváló a közösség és tele vagyunk tettre kész tehetségekkel, akikkel öröm együtt dolgozni” – jelenti az edzőnő. 

Bozi Áron már három éve ambiciózus tagja az edzői teamnek Forrás: ksipolo.hu

„Olyan utánpótlás-nevelő munkát szerettünk volna végezni, mint a fiúknál – ezt már a vezetőedző, szakmai vezető Horváth János szögezi le. – Ugyanúgy nem a profi csapat építése a tervünk, de a lehetőségeinkhez mérten minél gyorsabban eljutnánk az ob I-be. A női szakágban is szeretnénk jó játékosokat nevelni a magyar vízilabda számára.” 

Az olimpiai bajnok szakosztályvezető, Székely Bulcsú úgy fogalmazott, hogy lépésről lépésre kívánnak haladni a lányokkal, és kiemelte, hogy: 

„Ha pár éven belül nem sikerül eljutnunk az ob I-ig, türelmesek maradunk, majd eljön első osztály ideje.

Folyamatos célunk, hogy az utánpótlás-válogatottakat is kiszolgáljuk ígéretekkel, és reméljük, hogy előbb-utóbb a női válogatottat is egyre többen segítik a KSI-t megjárt játékosok közül

(Kiemelt képen: Nádor Zsombor odaadással irányítja a KSI-s lányokat Forrás: ksipolo.hu)

Forrás: https://www.utanpotlassport.hu/2023/02/14/a-fiuk-mintajat-kovetnek-a-lanyok-a-ksi-ben 

KSI logó

Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

KSI logo
Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület
1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.